Salamin Ferenc  |  tervező 

Az udvar köré szerveződő borászati épület utcai szárnya feltehetően az 1500-as évek végén épült, a többi épületrész pedig az 1700-as években. Többször leégett, (pl. a törökökkel folyó harcok alatt), és romosan állt. Az 1600-as évek végén a Rákócziak tulajdona volt, majd a szabadságharc leverése után királyi birtok lett (Nagy Curia néven is szerepelt), és a második háborúig borászati épületként működött, melyben borház, istálló, lakások, műhelyek helyezkedtek el. A háború utáni időszakban nagyobbik részében sok kis lakást alakítottak ki, a kisebbik részét és pincéjét a borászati kutatóintézet használta. A század végére állaga teljesen leromlott, a tető és az épület több helyen romosodott, az eredeti alaprajz a toldások és átalakítások miatt szinte felismerhetetlenné vált.

A felujításnál a feltételezett eredeti állapotot, vagy az avval egyenértékű hangulatot kívántuk megteremteni, mind megjelenésében, mind alaprajzi elrendezésében. Az utcai szárnyban vannak a lakások, (tulajdonos, borász, vendégszobák), a fatornácos épületrészben találhatók az irodák és a kóstoló terem, az árkádos udvari szárnyban pedig a szőlőfeldolgozás, palackozás, érlelés helyiségei. Az udvaron a régi terv alapján a föld alatt megtalált kút fölé kőoszlopos kútház épült.


1998/2000 | tervezés/építés éve
Tarcal | helység
Jakab Csaba - társtervező, belsőépítészet

további épületek...

Főtér burkolatrendezése, Zebegény
Városháza, melléképület, Grossmann ház, Mád
Katolikus templom homlokzat-felújítása, Szerencs
Tájház, Szegilong
Kapuzat és fogadóépület, Szerencs
Borok Háza, Tarcal
Főutcai járda, utcabútorok, templomhoz vezető lépcső felújítása, Bodrogkersztúr
Kúria gazdasági épülete és térrendezés, Bodrogkisfalud
Óvoda bővítése és tornaszoba, Ond
Fürdő és Wellnessház, Szerencs
Öltözőépület és úszómedence, Tarcal, Terézia kert
Általános iskola bővítése és aula, Bekecs
Patricius Borászat, Bodrogkisfalud, Várhegy dûlő
Majoros Borászat, Tarcal
Dereszla borház rekonstrukciója, Bodrogkeresztúr
Degenfeld kastélyszálló, Tarcal
Királyudvar Borászat, Tarcal
Degenfeld Pincészet, Tarcal
Kápolna előtető és harangláb, Zebegény-Újvölgy
Közösségi Ház, tornaterem, Szegi
Leánykollégium, rekonstrukció, Sátoraljaújhely
Kollégium, rekonstrukció és átalakítás, Szerencs
Általános Iskola bővítése, felújítása, sportcsarnok, Szerencs
Népház, Szerencs
Mátyás Király Gimnázium bővítése, Fonyód
Műemlék lakóház, Tokaj
Kúria, Felsőzsolca
Gaál vendégház, Mád
Gaál Ház, Mád
Borászat és lakóház, Mád
Kelemen-Pap Villa, Budakeszi
Társasház homlokzatfelújítása és tetőtérbeépítése, Budapest, I. Mátray u.
Kuglics Vendégház, Budapest, Hűvösvölgy
Lutter Ház, Szentendre, Pismány
Lakóház, irodával, Budapest
Hosszú T. ház, Piliscsaba, Klotildliget
Fodor Villa, Érd
Friesz-László ház, Budaörs
Szemerey Villa, Budapest, Hidegkút
Gárdos Villa, Budapest, Huvösvölgy
Végvári Ház, Miskolc
Horváth-Divós Ház, Miskolctapolca
Gerendási Villa, Budapest, Makkosmária
Orvoslakások, Szerencs
Nagy G. ház, Szentendre
Borsó ház, Budapest, Ördögorom
Lakóház, Gyöngyös
Kuglics Villa, Budapest, Hűvösvölgy
Borászat, Erdőhorváti
Borászat és vendégszobák, Somló Hegy
Lőcse Szőlőbirtok központja (Béres Rt.), pályázati terv, Erdőbénye
Borászat, Pannonhalma
Dózsa György út környékének rendezési javaslata, Gyöngyös
Vigadó környékének rendezése és beépítési terve, Szigetvár

 

A honlap a GKM támogatásával készült.  
Ön a(z) 5289. látogató.