látvány heggyel
Salamin Ferenc  |  tervező 

Előzmények:
A Bencés Főapátság évszázados hagyományokat kíván feltámasztani a szőlőtermelés és borkészítés újboli gyakorlásával. Az ehhez szükséges borház kialakításánál három alapvető szempontot emelt ki a tervezési program:

  • a világ elismert borászataihoz hasonlóan az épület látványosságként is végigjárható legyen, a látogató - turista, illetve vásárló - végigjárva megtekinthesse a borkészítés teljes folyamatát;
  • a borház harmonikusan és alázattal illeszkedjen a Főapátság világörökségként nyilvántartott környezetébe;
  • a gazdasági udvar területén a későbbiekben az előzőkkel azonos építészeti színvonalú lelkiségi központot, tornacsarnokot, valamint a meglévő gazdasági és beruházási részleg épületeit kívánják elhelyezni.

Építészeti leírás A borház építészeti koncepciója - a fentiek alapján - a következő szempontokat kívánja hangsúlyozni:

  • a Főapátság épülete délről és nyugatról nézve uralkodik a tájon, a növényzettel borított dombtetőn hangsúlyosan és magányosan áll, egyéb objektumok és épületek lényegében nem zavarják a látványt, csak a Milleniumi Emlékmű és a Boldogasszony-kápolna ellenpontozza érzékenyen a gerinc sziluettjét. A hegy többi nézeténél sem szabadna, hogy egyéb épületek az évszázadok alatt kialakult csodálatos összhatást elrontsák (a gazdasági udvar néhány épületénél már tapasztalható ez a zavaró hatás). Éppen ezért a borház nem épületként kíván megjelenni, hanem terepalakulatként, támfalak soraként, a szőlőhegyeken kialakított teraszok vízszintes rétegeiként mutatja magát. A keleti domboldal később készülő épületeinél is a teraszok, a hegy barázdált rétegeit kellene megjeleníteni véleményünk szerint.
  • a látogató a borházban, mint egy zarándokúton, a középtengelyben végigvezető lépcsőkön ereszkedik lefelé, a lépcsőkarok váltakozó iránya vezeti tekintetét az egymás után jobbra és balra feltáruló terekbe, fentről elindulva felsejlik a levezető út, miközben legalul feldereng az út vége. Ez a központi lépcső-tér köti össze az egymásra épülő technológiai tereket, ezen keresztül könnyen lehet kapcsolatot teremteni bármely két funkcionális tér között. A középső gerincre épített alaprajz könnyen áttekinthető épületet eredményez, a különálló terekbe való bezártsággal szemben, talán biztosítja a "teljes épületben levés" érzetét.

Szerkezeti leírás:
Az építészeti koncepció megtartása mellett az alaprajzi rendszer könnyen kezeli a szükséges változtatásokat a továbbtervezésnél. A külső megjelenés a természet színeit és anyagait használja, a tájba illeszkedés visszafogottságát a kerámia-sárga, patinás téglaburkolat - néhol kővel kombinálva - biztosítja. A fa tetőszerkezet kívül vörösréz vagy zöldtető (humusz és fű) fedést kap, a támfalak szintén téglával burkoltak. A szerkezetek hagyományos technológiával készülnek, a belső burkolatok és felszereltség a funkció követelményéhez igazodik.


2003 | tervezés éve
Pannonhalma | helység
Horvát Balázs - munkatárs

további épületek...

Főtér burkolatrendezése, Zebegény
Városháza, melléképület, Grossmann ház, Mád
Katolikus templom homlokzat-felújítása, Szerencs
Tájház, Szegilong
Kapuzat és fogadóépület, Szerencs
Borok Háza, Tarcal
Főutcai járda, utcabútorok, templomhoz vezető lépcső felújítása, Bodrogkersztúr
Kúria gazdasági épülete és térrendezés, Bodrogkisfalud
Óvoda bővítése és tornaszoba, Ond
Fürdő és Wellnessház, Szerencs
Öltözőépület és úszómedence, Tarcal, Terézia kert
Általános iskola bővítése és aula, Bekecs
Patricius Borászat, Bodrogkisfalud, Várhegy dûlő
Majoros Borászat, Tarcal
Dereszla borház rekonstrukciója, Bodrogkeresztúr
Degenfeld kastélyszálló, Tarcal
Királyudvar Borászat, Tarcal
Degenfeld Pincészet, Tarcal
Kápolna előtető és harangláb, Zebegény-Újvölgy
Közösségi Ház, tornaterem, Szegi
Leánykollégium, rekonstrukció, Sátoraljaújhely
Kollégium, rekonstrukció és átalakítás, Szerencs
Általános Iskola bővítése, felújítása, sportcsarnok, Szerencs
Népház, Szerencs
Mátyás Király Gimnázium bővítése, Fonyód
Műemlék lakóház, Tokaj
Kúria, Felsőzsolca
Gaál vendégház, Mád
Gaál Ház, Mád
Borászat és lakóház, Mád
Kelemen-Pap Villa, Budakeszi
Társasház homlokzatfelújítása és tetőtérbeépítése, Budapest, I. Mátray u.
Kuglics Vendégház, Budapest, Hűvösvölgy
Lutter Ház, Szentendre, Pismány
Lakóház, irodával, Budapest
Hosszú T. ház, Piliscsaba, Klotildliget
Fodor Villa, Érd
Friesz-László ház, Budaörs
Szemerey Villa, Budapest, Hidegkút
Gárdos Villa, Budapest, Huvösvölgy
Végvári Ház, Miskolc
Horváth-Divós Ház, Miskolctapolca
Gerendási Villa, Budapest, Makkosmária
Orvoslakások, Szerencs
Nagy G. ház, Szentendre
Borsó ház, Budapest, Ördögorom
Lakóház, Gyöngyös
Kuglics Villa, Budapest, Hűvösvölgy
Borászat, Erdőhorváti
Borászat és vendégszobák, Somló Hegy
Lőcse Szőlőbirtok központja (Béres Rt.), pályázati terv, Erdőbénye
Borászat, Pannonhalma
Dózsa György út környékének rendezési javaslata, Gyöngyös
Vigadó környékének rendezése és beépítési terve, Szigetvár

 

A honlap a GKM támogatásával készült.  
Ön a(z) 5936. látogató.