fel le

Az AXIS Építészirodát 1990-ben alapítottuk, Nagy Tamás, Salamin Ferenc, Varga Csaba és Vincze László építészek voltak az alapítók. Ezt megelőzően négy-öt évig Makovecz Imre munkatársai voltunk, s az ő kezdeményezésére alakítottak az irodájában dolgozó fiatalok több önálló céget. Később csatlakozott hozzánk Salamin Miklós és Tusnády Zsolt. Tagjaink közül többen részt vettek a Visegrádi Építésztáborok tevékenységében, főépítészi tevékenységet vállaltak, építészetet oktattak, előadásokat tartottak és kurzust vezettek itthon és külföldön, hazai és nemzetközi kiállításokon vettek részt.

(Nagy Tamás 2001-ig, Vincze László 2004-ig volt tagja a cégnek.)

Irodánk tevékenysége:

A cég tulajdonosa öt tervező építészmérnök: Salamin Ferenc, Salamin Miklós , Tusnády Zsolt , Varga Csaba és Erhardt Gábor, rajtuk kívül 4-8 fő szerkesztő-tervező munkatárs dolgozik velünk.

Társirodánk az ARCUS Építésziroda Kft. (3900 Szerencs, Kossuth tér 4., telefon: 06/30-914-97-28), melynek munkájában szintén részt veszünk. Honlapunkon mindkét cég munkái szerepelnek.

Cégünk elsősorban épületek generáltervezését végzi, állandó és tapasztalt szakági tervezőtársakkal kiegészülve. Statikus, gépész, elektromos, közmű, út, tájépítész, geodéta, talajmechanikus, költségvetésíró, belsőépítész és más szükséges tervező kollégát vonunk be az aktuális munkába.

Épületeink szerte az országban épülnek, kiemelt tervezési területünk Tokaj Hegyalja (Szerencs, Tokaj, Mád, Tarcal), Dunakanyar (Zebegény, Nagymaros), Budapest és környéke.

Tervezési feladataink elsősorban középületek (iskola, tanuszoda, polgármesteri hivatal, rendelő, óvoda, kollégium, templom, szolgáltatóház, stb.), felújítások (szálloda, üzletek, műemlékek, stb.), mezőgazdasági és ipari épületek (borászatok, gyártóüzem, raktárcsarnok, lovas telep, stb.), de tervezünk lakóházakat, társasházakat és igényes villákat is.

Készítünk EU-s, területfejlesztési és egyéb pályázatokhoz szükséges építészeti tervdokumentációkat, költségvetéseket és a hozzájuk kapcsolódó egyéb iratokat. Megbízóink önkormányzatok, magáncégek és magánemberek.

Épületek tervezése mellett belsőépítészeti és területrendezési terveket is készítünk, valamint vállaljuk a tervezett beruházások lebonyolítását, művezetését, műszaki ellenőrzését. Főépítészi tevékenységet végzünk Szerencsen, Nagymaroson és Zebegényben, zsűritagságot vállalunk a Dunakanyar tervtanácsban és a Bp. Hegyvidék tervtanácsában. Irodánk tagja a Kós Károly Egyesülésnek és részt vesz a Vándoriskola mesterképző tevékenységében, mely fiatal építészek továbbképzését végzi.

Épületeink reményeink szerint szervesen kötődnek a hely, a régió szelleméhez, folytatják a meglévő épület vagy környezet karakterét, emberi léptékűek és lakhatók. Fontosnak tartjuk folyamatos jelenlétünket az általunk tervezett épületek építésénél, hogy a lehető legjobb műszaki és esztétikai minőségben épüljenek fel. Ugyanilyen fontos megbízóinkkal és az építőkkel való szoros, gyakran baráti kapcsolat. Épületeink nagy része vidéken épül, ennek nagy jelentőséget tulajdonítunk, érzésünk szerint ugyanis a vidék fejlődése, magára találása biztosítja hazánk jövőjét.

magunkról
A honlap a GKM támogatásával készült.  
Ön a(z) 5862. látogató.